Gőzgéppel Hajtott Műhold

Kikelet zsong, zöldül a zomb rovat

És ha már annyira el nem ítélhető módon, vétkesen hanyagoltam a blogot, mindjárt rá is duplázok egy második poszttal.

Olyan aktuális problémáról van szó, mely biztosan sokunk lelkét feszegeti. Mit tehet a költő, ha körülötte az új évben újra felzengő madárdal csak a hitvány hajfodrász tavasz hazugsága, mely hiába öltözik virágok bársonyába, csak hazudja a jókedvet és ifjúságot? A vén kacér? Hm?

Jó-jó, kapcsolatot kell létesíteni az ellenkező nemmel, és mindjárt feltárul a tavasz igaz természete, de ez túl egyszerű lenne, egyúttal túl bonyolult. Hát akkor?

Hát persze hogy persze! Költeni kell!!! Hiszen ahogy egyik - egész tehetséges - kollégánk írta száz éve:

"Ballagtam éppen a Szinva felé
S égtek lelkemben kis zombie-dalok."

És mindjárt másként mosolyog a Nap, biztatóan csivitelnek a madarak. A Föld ritmusra fordul, szikrát vet a csizmám sarka, ahogy éneklem az utcán:

"Nemcsak az élőlényeké a világ
Az éjben még poroszkál
Jó pár zombihadosztály."

És ha az életöröm kiapadhatatlan csőtörése előtt megnyílt már szívünk, hamarost a szerelmi líra selymes pázsitján piknikezünk tovább:

"Éjjel a zombibusz tetején
Emlékszel kicsikém
De csuda volt."

Tollashátú rovat

Melegszik az idő, a tojókat megint nem hagyják békén a hím galambok. A nőstény mászkál ide-oda - érdekes módon sose szed fel semmit, amikor nézem, ez nem Budapest, hogy nyugdíjasok etessék őket -, a hím meg utána. Igyekszik elévágni, felfújja a begyét, szétterpeszti a faroktollait, búg. Promotálja magát ezerrel. Nekem, emberhímnek idegesítő látvány - ettől még a tojónak nem kellene, hogy az legyen, mégse láttam olyat, amelyik ne kanyargott volna mindenhova, csak hogy megszabaduljon a macsótól. Ami persze nem sikerül, és repülés a vége.

A múltkor viszont egy szintet lépett kapcsolatot láttam. Egy galamb - feltehetően a hím - fajának szokása szerint a földön kotorászott. Azt hittem, táplálékot keres, ehelyett egy gallyat szedett fel. Kifejezéstelen madárképpel forgatta egy darabig, majd felrepült vele egy épület párkányára, ahol a másik - nyilván a tojó - gubbasztott. A hím lerakta a tojó mellé az ágacskát, és visszarepült a műszakba. A nőstény felvette, megforgatta kicsi hüllőszerű szemei előtt, aztán szinte (de csak szinte) véletlenül elengedte - és a gally visszapergett egy emeletnyit, le a földre. Annyi ideig se volt a csőrében, amíg a hím vizsgálta.

Isten hozott a családi fészekben, galamb. Mostantól szokj hozzá, hogy amit nagy nehezen megkeresel, az asszony egy perc alatt elszórja.